Szivárvány napközis tábor
Kedves Szülők!
Sok szeretettel várjuk gyermekét 2026 nyarán a Szivárvány Kuckó nyári napközis táboraiba. 🙂
2026-os nyári tábor kínálatunkban, a korábbi évekhez hasonlóan igyekeztünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas, játékos és tanulmányi élményben gazdag táborokat összeállítani.
Sokféle témában igyekszünk a gyermekek érdeklődését játékos formában felkelteni. Állatsimogató, Fidela Gazdiképző kutyaiskola interaktív foglalkozása, Kincskereső túra fagyizással, találkozás Molly Manóval, képességfejlesztés, kézműves foglalkozások, exactlon pálya, mászófal, ügyességi-, sport- és szabadidős programok váltják egymást, kirándulásokkal gazdagítva.
Kérjük, hogy a táborokra a jelentkezési űrlapot minél hamarabb küldjék el a megadott e-mail címre, hiszen a szabad helyek gyorsan fogynak!
A foglalás véglegesítéséhez kérjük az előleget, ami 10.000ft, készpénzben vagy átutalással fizessék be. Az előleget lemondás esetén nem áll módunkban visszafizetni! Amennyiben valamilyen ok miatt mégsem tudnak a táborban részt venni, akkor ezt is jelezzék számunkra e-mailben, vagy telefonon, mert addig mások elől foglalják az amúgy is szűkös férőhelyeket.
Orvosi igazolásra nincs szükség, csak a jelentkezési lap mellett megtalálható Szülői nyilatkozat kitöltésére, amely a legfontosabb egészségügyi információkat tartalmazza a gyermekről a 12/1991. (V.18.) NM rendelet szerint. A hétfő reggeli sorban állás elkerülése érdekében kérjük kitöltve és aláírva hozzák magukkal a Szülői nyilatkozatot, amely nélkül a táborban nem lehet részt venni.
Az intézményben a személyi higiénia betartására fokozottan figyelünk, a gyakori kézmosás és kézfertőtlenítés biztosításával. A programok kis létszámban és az időjárás függvényében elsősorban szabadtéren kerülnek megrendezésre. Kérjük, hogy gyermekük utántölthető kulacsot minden nap hozzon magával.
A szabadtéri játékokhoz kérjük vegyenek fel vászonsapkát és reggel kenjék be a gyermekeket naptejjel.
A speciális étkezési igényeket kérjük a táborozás előtt jelezzék számunkra, hétfő reggel már nem tudunk ilyet rendelni.
A szülők a tábor területén hosszabb ideig nem tartózkodhatnak, csak a bejáratig kísérhetik a gyermekeket.
Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük.
NAPIREND: (ügyelet 7:00-7:30, 16:30-17:00)
🌈7. 30 - 8.30 Gyülekező, szabad játék, reggeli torna
🌈8.30 - 9.00 Reggeli
🌈9.00 - 12.00 Délelőtti programok, tízórai
🌈12.00 - 14.00 Ebéd, Csendes pihenő, játék
🌈14.00 - 15.30 Délutáni programok
🌈15.30 - 16.00 Uzsonna
🌈16.00 - 16. 30 Szabad játék, hazautazás
🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺
Hogyan lehet jelentkezni?
A táborainkba kitöltött jelentkezési űrlapon lehet jelentkezni. Amennyiben egy turnus már betelt ezt a honlapunkon és a Facebook oldalunkon jelezzük.
Mikor végleges a jelentkezés?
A jelentkezést csak abban az esetben tudjuk véglegesíteni, ha az előleget is befizetik, személyesen előre egyeztetett időpontban vagy átutalással.
Amennyiben a befizetésről számlát igényelnek, kérjük hogy azt befizetés előtt jelezzék!
Ha a jelentkezésük után valamilyen ok (betegség stb.) miatt mégsem szeretnének jönni a táborba, akkor ezt is jelezzék számunkra időben, mert addig mások elől foglalják az amúgy is szűkös férőhelyeket.
Hogyan tudom lemondani a tábort?
Betegség, vagy egyéb ok miatt lehetőség van a módosítására egy másik hétre. Részletes tájékoztatást a tábor házirendjében olvashat.
A jelentkezés lemondása (a tábor előtti héttől kezdve) esetén a teljes összeg a tábor szervezőjét illeti meg.
Milyen dokumentumra van szükség a jelentkezéshez?
A jelentkezési lap mellett megtalálható "Szülői nyilatkozat" kitöltésére, amely a legfontosabb egészségügyi információkat tartalmazza a gyermekről. Kérjük ezt az első nap hozzák magukkal. (Szülői nyilatkozat)
🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺🌺
Mit hozzanak magukkal a gyerekek?
Napközis táborozók: a tábor programjaihoz illő kényelmes ruha és sportcipő, fürdőruha, törölköző, papucs, nyári sapka, naptej. Esőkabát, pulóver, hosszú nadrág és zárt cipő rossz idő esetén, kis hátizsák, kulacs a kirándulásokhoz.
Hozhatnak mobiltelefont és egyéb elektronikai eszközöket?
Kérjük, hogy mobiltelefonjaikat, fényképezőgépeket és egyéb elektronikai eszközöket hagyják otthon, mind pedagógiai és értékmegőrzési okokból. Gyermekeiket a tábor telefonszámán érhetik el, illetve a gyermekek is bármikor fel tudják a szülőket hívni, amennyiben ez szükséges. A mobiltelefonok, fényképezőgépek, és értékesebb játékok csak saját felelősségre hozhatók el a táborba. Ezeknek az őrzését nem vállaljuk!
Hogyan zajlik az étkezés?
A napi háromszori étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna) az ÁNTSZ előírásainak megfelelően egy közeli étteremből rendeljük.
Speciális étrend is kérhető a gyermekeknek (pl. laktózmentes, gluténmentes, vegetáriánus és diabetikus) Kérjük, ezt az igényüket a jelentkezési lapon feltétlenül tüntessék fel!
ADATKEZELESI NYILATKOZAT
A programokra való jelentkezéssel tudomásul veszem, hogy a Szivárvány Kuckó által szervezett programokon a résztvevőkről fénykép, hang és videofelvétel készülhet a programok keretén belül. A jelentkezési lap kitöltésével hozzájárulnak ezeknek a Szivárvány Kuckó nyilvánosan elérhető internetes oldalaira történő feltöltéséhez, továbbá a Szivárvány Kuckó népszerűsítésével kapcsolatos elektronikus, nyomtatott és egyéb tájékoztató anyagokban - promóciós célokra történő felhasználásához, valamint ennek során a felvételek, mint személyes adatok kezeléséhez és tárolásához. Az adatkezelő a megadott személyes adatokat a jelen nyilatkozatban meghatározott céloktól eltérő célokra nem használja illetve használhatja fel. Az adatkezelés az adat megadásának időpontjától a kérdéses adat törléséig tart. Az adatkezelés jogalapja az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. (Infotv.) 5.§ (1) bek. a) pontja szerint az érintett önkéntes hozzájárulása. Amennyiben nem járulnak hozzá fényképeken vagy videón való szerepléshez, kérjük előre jelezzék!
🏕🏕🏕🏕🏕🏕🏕🏕🏕🏕🏕🏕🏕🏕🏕
Szeretnéd, hogy a gyermeked egy igazán vidám, aktív és élménydús táborban töltsön el pár napot? A Szivárványkuckóban nincs megállás! Mozgunk, alkotunk, nevetünk és felfedezünk. Állatsimogató, testközelből, sok-sok simogatással, kincskeresés, izgalmas feladatokkal, kutyás bemutató, ami mindig hatalmas élmény. Rengeteg mozgás, zene és tánc – futkározás, közös játékok, felszabadult örömtánc. Kreatív alkotás, szabad játék és barátkozás. Rövid kirándulás a közelben, fagyizás.
Ez a tábor feltölt, fejleszt és boldog emlékeket ad, olyan élményeket, amikről még sokáig mesélnek majd a gyerekek.
Táborvezető: Szabó-Némethi Ágnes
Élmény/kaland- és tánc tábor:
Ismerkedés a csapatsportokkal, sport versenyek, vetélkedők, vizes játékok a szabadban, kreatív foglalkozások, sok-sok játék és vidámság, móka és kacagás.
Ismerkedés a különböző stílusú táncokkal, koreográfiák betanulása, a tábor utolsó délutánján bemutató a szülőknek.
Állatsimogató, testközelből, sok-sok simogatással, kincskeresés, izgalmas feladatokkal, kutyás bemutató, ami mindig hatalmas élmény. Rövid kirándulás a közelben, fagyizás.
Táborvezető: Almásiné Kléri Beáta
Élmény és sport tábor:
Ezen a héten a hangsúly a felhőtlen játékon, a sporton és a kalandon van. Játékos készség és képességfejlesztő foglalkozások, kalandozások bent és kint a szabadban egyaránt, a gyerekek életkorához igazodva (akadálypályák,sorversenyek,vizes játékok,mászófalon végzett feladatok,kirándulások). Sok mozgás, zene, jókedv, mese, kratívkodás és vidám közösség várja a gyermekeket.
Állatsimogató, testközelből, sok-sok simogatással, kincskeresés, izgalmas feladatokkal, kutyás bemutató, ami mindig hatalmas élmény. Rövid kirándulás a közelben, fagyizás.
Táborvezető: Hudákné Derján Tímea
Ügyes kezek, okos fejek, erős hősök tábor:
Kognitív képesség fejlesztés mászófalon. Finommotorika fejlesztő játékok. Lábtorna, ügyességi játékok, kincskeresés, sportjátékok.
PROGRAMOZÁS-ROBOTIKA- Blip Robot, Kígyórobot, Bee Boot robotméhecske. Lego építés ( nem a duplo). Kiállítást is szervezünk majd az építményekből.
Állatsimogató, testközelből, sok-sok simogatással, kincskeresés, izgalmas feladatokkal, kutyás bemutató, ami mindig hatalmas élmény. Rövid kirándulás a közelben, fagyizás.
Táborvezető: Horváth-Bialkó Bernadett
